Szendrő Szabolcs

1946-ban születtem Máriabesnyőn, vagyis Gödöllőn. Az általános iskola elvégzése után Budapesten a vasútgépészeti technikumban kezdtem meg tanulmányaimat. A második év végén egy vonatbaleset következményeként bal lábamat térd alatt amputálni kellett. Mindig nagyon szerettem sportolni, így 1965-ben – a középiskolát befejezve – jelentkeztem a BKV Sportegyesület kajak-szakosztályába. Akkor még azt gondoltam, hogy ez az egyetlen sportág, melyet fél lábbal is eredményesen művelhetek. Éveken át az egyesület I. osztályú versenyzője voltam.

A kajakozás után egy kevésbé sikeres házasság következett. Nyugalmat ezek után a hegyek jelentettek. Kezdetben turistaként kerestem fel a környező országok magas hegyeit. 1980-tól az OSC igazolt hegymászója lettem. Az elmúlt húsz évben megfordultam a Börzsönytől a Himalájáig, Alaszkától Tűzföldig. Legkomolyabb teljesítményemnek tekintik, hogy 1989-ben Ozsváth Attilával a világon elsőként jutottunk fel a Kedar Dome keleti falán. Magassági rekordomat 1990-ben a 8201 m magas Cho Oyu megmászásával értem el. 1996-ban tagja voltam az első magyar Mount Everest expedíciónak.


A hegymászással egy időben kezdtem el komolyabban foglalkozni a fényképezéssel. Magyarországon kevés embernek adatik meg, hogy távoli tájakra is eljusson. Így kötelességemnek érzem elhozni e vidékek szépségét, hangulatát. Utazásaim során szerzett élményeimet szeretném megosztani ‘földszinten’ élő társaimmal diavetítés és fotókiállítások segítségével.